Szeretném elmondani azt, hogy nagyon hiányzol nekem, Elmondani azt, mit nem mondtak el. Szemerkél az eső, s te itt ülsz mellettem, Én mondom szeretlek, s te nem hiszed el. Én nem találok utat, mi feléd vezessen el, S nem találok hitet, hogy hinni kell. Úgy ahogy az esti csendet a szél sem fújja el, S a legszebb álmom ezentúl is te leszel. Hogy sírjon a szél felettünk, s könnyezzen a tél, S együtt leszünk ketten te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, S érzem, hogy együtt leszünk ketten, te meg én. Kis szünetet tartok most az én szívemben, Nem sírok, nem nevetek, én mindent elhiszek. Szürke homokszemek néznek mélyen a lelkemből, Fájdalmat találok, s könnyeket keresek. Oly gyorsan múlik az idő, amikor itt vagy velem, És szomorú a tél, de boldog a szívem. Egy valóságos álom lettél, az életem, Mert te vagy a boldogság szívemben, lelkemben. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, És együtt leszünk ketten te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, S tudom, hogy együtt leszünk ketten, te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, És együtt leszünk ketten te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, S érzem, hogy együtt leszünk ketten, te meg én. Tudom, hogy együtt leszünk ketten, te meg én.

Megíratlan könyv vagyok Sok-sok fehér lappal, Festhetsz rám tiszta képeket, Nincsen más jel rajtam, Csak a bőröm furcsa rajza, A tenyerembe írott üzenet. Mesélj el engem, Vagy szavalj, mint egy verset, Énekeld belém az életet, Fecsegj és kárhoztass, Vagy hallgass rólam mélyen, A dalok közti csendben is ott leszek, Akár hiszed, Akár nem hiszed. Azért vagy itt, Hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, Olvasd az írást, Azért vagy itt, Hogy mindent megtanulj, Hogy az égbe szállj, Nehogy a porba hullj. Megíratlan könyv vagyok Sok-sok fehér lappal, Festhetsz rám tiszta képeket, Nincsen más jel rajtam, Csak a bőröm furcsa rajza, A tenyerembe írott üzenet. Ki fejti meg? Mondd! Ki fejti meg? Azért vagy itt, Hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, Olvasd az írást, Azért vagy itt, Hogy mindent megtanulj, Hogy az égbe szállj, Nehogy a porba hullj. 

Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.